Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót. Kapcsolódó cikkünk A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk
A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette. Kapcsolódó cikkünk